A lovas világban mindannyian tapasztaljuk, hogy a teljesítmény nem kizárólag technikai kérdés. A ló és a lovas együttműködése olyan belső egyensúlyi és szabályozási állapotokon, kapcsolódási reakciókon, bizalmi mintázatokon és tudatos jelenléten alapul, amelyek alapvetően befolyásolják a tanulás és a teljesítmény minőségét.
A YIELD módszer annak a működésnek ad nevet, amikor az edzői munka, a lovas belső állapota és a ló válaszai összehangolt rendszerként jelennek meg.
Ebben az együttműködésben:
A YIELD nem új irányt akar kijelölni, hanem láthatóvá és tudatossá teszi azt, ami már jól működik, és segít ezt a működést tisztán, következetesen fenntartani.
A YIELD ebben a kontextusban eredményhozó együttműködést jelent.
Olyan közös működést, ahol:
A YIELD szemléletben mindenki a saját szerepében vállal felelősséget, és éppen ebből születik meg a rendszer ereje.
A YIELD szemléletben a ló felé irányuló tisztelet nem érzelmi gesztus, hanem egy rendezett, szabályozott működési állapot, amely a közös munka alapfeltétele.
Ebben a megvilágításban először a “ló kéri a lovast”, hogy már az előkészületeknél építsék a közös egyensúlyt, ennek feltételeként a következőknek kell tudni megvalósulni:
Ez a ló–lovas eredményhozó együttműködés alapja, az igazi összhang megteremtésének az előfeltétele.
A YIELD rendszerben a ló partnerként van jelen, akinek az egyensúlya meghatározó szerepet kap.
A ló egyensúlyban lévő állapotát támogatja az, hogy:
Az eredmény itt nem erőből születik, hanem abból, hogy a rendszer tisztán, érthetően működik, közös szándékként könnyedén történik a haladás.
A ló kiegyensúlyozottsága védett marad, ami hosszú távon stabil eredményes működést, jobb tanulási képességet és tartósabb teljesítményt eredményez.
A lovas a YIELD rendszerben megtartott szereplő.
A lovas a munka során összerendeződik. Ez nemcsak jobb eredményt hoz, hanem nagyobb biztonságérzetet és elköteleződést is.
A megoldásfókuszú coaching a YIELD rendszerében támogató háttérként van jelen.
Ez a megközelítés:
A coaching célja:
Így az edzői munka eredményesebbé tud érvényesülni.
Az edző–coach együttműködés a YIELD-ben egymást erősítő szerepekre épül.
Az edző és a coach nem helyettesíti egymást, hanem kiegészíti. Közösen értelmezik az állapotokat, választják meg a haladás irányát, tempóját, értékelik az eredményeket. Megosztják egymással a tapasztalatokat és mutatnak rá a fejlődést igénylő pontokra.
A YIELD szemléletű együttműködés eredményeként:
A YIELD módszerben az eredmény nem kényszer, nem feladat, hanem a jó működés természetes következménye.
