Március 15-én, a szabadságharc emléknapján rendezték meg a III. Kiemelt Szakmai Napot, amelyre mi is kíváncsian és nyitottan érkeztünk. Külön öröm volt látni, hogy a résztvevők közül sokan eleget tettek a szervezők kérésének, és kokárdát tűztek magukra, ezzel is emelve az esemény ünnepi hangulatát.

A gyakorlati edzéseknek a Dóra Major pályái adtak otthont. A nagypályán a díjlovasok és az ügyességi lovasok dolgoztak Dallos Zsófia és Papp Alexandra irányításával, míg a díjugratók Néveri Imre László vezetésével tréningeztek. A lovastusások a délutáni órákban, egy kissé távolabb fekvő füves pályán gyakoroltak Tuska Pál szakmai irányításával.

Készítette: Lea Fotó- ló és kutya fotózás

Nem túlzás azt állítani, hogy a nap egyik legemlékezetesebb programja a klinikalátogatás volt. Dr. Bodó Gábor vezetésével betekintést nyerhettünk a lóklinika látogatható területeibe, ahol számos érdekes és hasznos információt osztott meg velünk az ott zajló szakmai munkáról és eljárásokról.

A program ezt követően előadásokkal folytatódott. Egyesületünk vezetője, Ildikó is bemutatta tevékenységünket, valamint beszélt a Yield szemléletről és annak jelentőségéről. Bár a kellemes időjárás és a párhuzamos programok miatt az előadás kisebb közönség előtt zajlott, továbbra is elkötelezetten dolgozunk azon, hogy minél több helyre eljuttassuk üzenetünket.

Összességében egy inspiráló, tartalmas napot tölthettünk el egy kiváló helyszínen. Már most örömmel várjuk a következő alkalmat!

A napról készítettünk egy élményvideót is, amit Facebook és Instagram oldalunkon is meg tudtok nézni: